Rólunk

A TF Systems Kft 2007-ben alapult – eredetileg TRASSET Systems Kft. néven, azzal a céllal, hogy az akkor több cégből álló TRASSET cégcsoport informatikai szolgáltatójaként működjön. Ennek megfelelően kizárólagos feladata a testvércégek IT-infrastruktúrájának kiszolgálása volt, cost-centerként.

2015-ben, a TRASSET cégcsoport újrastruktúrálásakor kaptuk meg a feladatot, hogy a közép-európai ügyfelek, illetve a náluk használt TRASSET rendszerek – és az idő közbeni cégakvizíciók során megvásárolt egyéb termékek – támogatását is mi végezzük. Ekkor alakult ki csapatunk mai magja: az e feladat ellátásához szükséges szakemberek is a TRASSET Systems Kft. állományába kerültek.

Eredeti kötelezettségeinkről a hangsúly, az árbevétel- és a költségoldalon is, a szoftver suport és továbbfejlesztés területeire tevődött át.

A szakmai vezetői szerepkört 2016. szeptemberében vette át Egervári Zoltán, aki több mint 15 éves TRASSET, és csaknem 20 éves szakmai tapasztalattal a háta mögött új lendületet adott cégünknek. Jelenleg már ügyvezető igazgatóként irányítja a Kft-t.

Így alakult ki a jelenlegi cégstruktúra.

2018-ban cégünk a svájci székhelyű TF Systems S.A. tulajdonába került. Új anyacégünk támogatásával a háttérben, termékünk továbbfejlesztését, valamint eddigi ügyfélkörünk megtartását és bővítését tűztük ki elsődleges célként. Új tulajdonosunk építő hozzájárulásával cégünk folyamatosan bővül – nyereségünk jelentős részét infrastrukturális beruházásokra tudjuk fordítani, alkalmat nyerve innovatív technológiák bevezetésére, illetve új üzleti területek felé való terjeszkedésre.

Az eredeti cégprofil jelentős változása miatt a cégtörténet nem lenne teljes a főtermék története nélkül.

Termékünk és szolgáltatásaink szempontjából nem lényeges, számunkra viszont fontos változást jelentett 2018. szeptembere, amikor új irodába költöztünk. Ezzel egyidőben neveztük át cégünket TF Systems Kft-re, anyacégünk kérésére. Nem kis bonyodalmat okozott a két egyidejű változás partneri kapcsolatainkban – szerencsére ezek a hullámok mára már lecsillapodtak.